2014. július 27., vasárnap

Citromos lepény – borúra derű

A citrom savanyú, de mnagyon sok oldalú gyümölcs. Ugyanúgy lehet kiváló húsételeket ízesíteni, mint csodálatos süteményeket kreálni. Ilyen a citromos lepény is, ami habár egy kalóriabomba, nagyon jól tud esni egy borús, esős napon, vagy akár forró nyári délután. Nem nehéz bűnbe esni, de nem sokszor ajánlom, mert amilyen lightosnak tűnik, annál inkább hizlal. Viszont néha-néha jót tesz a kicsit lelkivilágunknak a kényeztetés, csak utána azért iktassunk be legalább egy délutáni sétát (eső esetén egy kis otthoni tornát, vagy valami beltéri mozgásformát), és próbáljuk megállni, hogy egy szeletnél többet együnk.

Hozzávalók (8 szelethez):

A tésztához:
  •  500 g liszt + a szóráshoz
  • 140 g porcukor
  •  250 g vaj
  •   4 tojássárgája
A töltelékhez:
  • 5 tojás
  • 140 g cukor
  • 150 ml tejszín
  • 100 ml frissen facsart citromlé (2-3 citrom leve)
  • 2 ek reszelt citromhéj (mielőtt kifacsarjuk őket, reszeljük le róluk)
Elkészítés:
  1. A tésztához keverjük össze egy tálban a lisztet a porcukorral, , majd morzsoljuk bele a vajat is. Amikor már morzsalékos állapotú a tészta, akkor adjuk hozzá a tojássárgáját, hogy összeálljon (ha túl száraz, akkor adhatunk hozzá 1-2 kanál vizet). Formáljunk cipót a tésztából, lapítsuk kicsit el, csomagoljuk fóliába, és tegyük legalább fél órára a hűtőbe pihenni.
  2. Készítsük el a tölteléket. Ehhez egy tálban keverjük össze a hozzávalókat a citromhéj kivételével. Szűrjük át és ízesítsük a citromhéjjal.
  3. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát kb. 3 mm vékonyra, majd emeljük át egy 23 cm átmérőjű lepényformába. Óvatosan nyomkodjuk bele, majd a lelógó tésztaszéleket vágjuk le (ezeket szedjük össze, gyúrjuk össze egy cipóvá, és fagyasszuk le egy következő alkalomra). Egy villával szurkáljuk meg villával, és tegyük be a hűtőszekrénybe fél órára.
  4. Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Béleljük ki az formát alufóliával, szórjunk bele sütőbabot (ha nincs otthon használhatunk rendes babot, rizst vagy tésztát) és süssük vakon 10 percig. ezután vegyük ki a sütőbabot a fóliával együtt és süssük további 20 percig (az omlós tészta állag eléréséig).
  5. Ekkor öntsük bele a citromkrémet és süssük további 30-35 percig (amíg a krém meg nem szilárdul.
  6. Miután megsütöttük, hagyjuk a formában kihűlni, mert akkor könnyebb lesz kivenni belőle. Szobahőmérsékleten vagy hidegen tálaljuk.
szeletenként: 770 kcal, 13 g fehérje, 86 g szénhidrát, 44 g zsír (ebből 24 g telített zsírsav)

2014. július 20., vasárnap

Sárgabarackos-málnás sütemény - egy falat nyár

A nyár azért a kedvenc időszakom az évben, mert számtalan gyümölcs terem egy időben, és ezeket számtalan módon lehet kombinálni, és pillanatok alatt finom és tápláló desszertet rakni az asztalra. Ilyen a sárgabarackos-málnás sütemény is. Igazából nem is kell ehhez az összeállításhoz ragaszkodni, nyugodtan lehet vegyíteni a kedvenc nyári gyümölcseinkkel. A sárgabarackhoz például bármelyik bogyós gyümölcs remekül illik. Ha meg egy kicsit egészségesebbek akarunk lenni, akkor a gazdag omlós leveles tészta helyett használjuk a sokkal zsírszegényebb rétes tésztát, igaz ebben az esetben egy kicsit több zsiradékra lesz szükség, hogy ropogósra süljön. Ez egy igazi nyári süti és amellett, hogy viszonylag egészséges nasi (magas a vitamintartalma), kiválóan illik egy vasárnap délutáni mozizáshoz.
 
Hozzávalók (4 személyre):
  • 3 nagy lap leveles tészta (vagy 6 kicsi)
  • 2 evőkanál olvasztott vaj
  • 3 evőkanál sárgabarack befőtt
  • 6 sárgabarack kimagozva és felnégyelve
  • 85 g málna
  • 2 evőkanál porcukor

Elkészítés:
  1. A tésztát 10 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. Helyezzünk egy tesit a sütőbe és melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
  2. Mindegyik tésztalapot kenjük meg olvasztott vajjal, majd rétegezzük őket egymásra és hajtsuk félbe, hogy egy hat rétegű téglalapot kapjunk (lehet háromszög alakúra is csinálni). Hajtsuk fel 2 cm vastagságban a szélét, hogy szegélyt képezzünk vele, majd osszlassuk el benne a befőttet.Óvatosan csúsztassuk a tésztát a tepsibe és süssük 5 percig.
  3. Vegyük ki a sütőből, majd rendezzük el rajta a sárgabarackokat, és kenjük meg a maradék vajjal. Süssük további 10 percig, majd szórjuk meg a málnával és a porcukorral. Süssük további 10 percig, hogy a tészta jó ropogós és aranyszínű legyen.
ADAGONKÉNT: 150 kcal, 2 g fehérje, 22 g szénhidrát, 7 g zsír (ebből: 4 g telített zsír)


2014. július 13., vasárnap

Csokoládés-málnás poharas desszert - gyerekjáték a konyhában

Ez egy rendkívül egyszerű desszert, teljesen alkalmas arra, hogy bevezessük a gyerekeket a konyhába. Magam is első alkalommal egy ismerősöm kislányával készítettem el ezt az egyszerű édességet. Pár dologra azért a készítéskor nem árt odafigyelni. Először is ne vegyünk túl keserű csokoládét, mert a hozzáadott méz nem lesz képes kompenzálni a csokoládét. A legalkalmasabb a kb. 50%-os kakaó tartalmú étcsokoládék, illetve aki nem szereti az ízét megpróbálkozhat a tejcsokoládéval is, de azzal meg szerintem túl édes lesz. Mindenkinek ajánlom, hogy kísérletezze ki, hogy számára melyik ízvilág jön be a leginkább. A másik, hogyha gyerekekkel készítjük, akkor mindenképpen készítsünk elő minden hozzávalót és konyhai eszközt, mert nagy káosz alakulhat ki a menet közebi keresgélésektől (tapasztalatból mondom).

Hozzávalók (6 személyre):
  • 200 g étcsokoládé
  • 100 g málna (friss vagy fagyasztott)
  • 500 ml görög joghurt
  • 3 evőkanál méz
  • tortadara, vagy reszelt csokoládé a tetejére
Elkészítés:
  1. A csokoládét törjük kisebb darabokra, és tegyük hőálló tálba. Egy kisebb lábasban - amelynek a tetején biztonságosan elhelyezhető a tál - forraljunk vizet (ügyeljünk arra, hogy a tál alja ne érintkezzen a vízzel. Kis lángon tartsuk a vizet forrásban, amíg a csokoládé meg nem olvad.
  2. Ha megolvadt, vegyük le a tálat a lábas a tetejéről, és hagyjuk egy kicsit kihülni (kb. 10 perc elég lesz). Eközben 6 pohárban arányosan osszuk el a málna szemeket.
  3. A már nem túl forró csokoládéhoz keverjük hozzá a görög joghurtot és a mézet, és öntsük a málnára. Tegyük hűtőbe, tálalás előtt reszeljünk a tetejére még egy kis csokoládét, vagy szórjuk meg tortadarával.
ADAGONKÉNT: 320 kcal, 7 g fehérje, 33 g szénhidrát, 18 g zsír (ebből: 11 g telített zsírsav)

2014. július 6., vasárnap

Málnás mascarponekrém - apró kihágás

A fogyókúra azért egy rendkívül megerőltető dolog, mert általában arról kell lemondanunk, amit legjobban szeretünk. Nekem például az édességről. Ugyanis ami egészséges az ritkán finom, ha meg finom, akkor nagyon drága. De azért lehet kiskapukat találni mindenhol, itt is. Egy olyan poharas desszertet mutatok most meg, ami nemcsak, hogy finom, de még a diétánkban sem jelent akkora kihágást. Persze a cukorról ez esetben is le kell mondanunk, de ebbe, aki fogyókúrázik annak sajnos bele kell törődnie. A keresztapám hívja a cukrot fehér halálnak. Ezzel nem értek egyet, mindenesetre abban igaza van, hogy csínyán kell vele bánni (tudom, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű). Mindenki megérdemli, hogy kényeztesse magát egy kicsit, ha még ritkán is.

Hozzávalók (4 személyre):
  • 125 g mascarpone
  • 200 g görög joghurt
  • fél citrom héja
  • 200 g málna (friss vagy mirelit)
  • édesítőszer ízlés szerint
Elkészítés:
  1. A joghurtot és mascarponét keverjük össze az édesítőszerrel és a citrom héjával.
  2. Pár szem málnát tegyünk félre díszítésre. A málnát (ha mirelit hagyjuk felengedni) és utána édesítőszerrel melegítsük fel.
  3. Négy pohár aljában oszlassuk el a málnát, majd tegyük a tetejükre a mascarponés krémet. A tetejét díszítsük málnával.
ADAGONKÉNT: 360 kcal, 5,7 g fehérje, 9 g szénhidrát, 34,1 g zsír (ebből: 17,2 g telített zsír)

2014. június 29., vasárnap

Epres-mogyorós torta - egy finom pite hétvégére

Szeretem ezt a pitét, mert rendkívül finom és harmonikus és nagyon látványos. A mogyoró, a karamell és az eper nagyon harmonikus egységet alkotnak, mégis megtartja mindegyik a saját eredetiségét. Igazi kora nyári édesség (tudom, hogy már nem kora nyár van), alkalmas piknikre, kerti sütésre, vagy egyszerűen egy egyszerű vasárnapi ebéd befejezésére. Elég magas a kalóriatartalma, úgyhogy mindenképp álljunk meg egy szeletnél, vagy pedig mozogjunk valamit utána. Ezzel fejezem be az idei epres édességeket, nemcsak azért, mert már vége a szezonnak, hanem azért is, mert már nem lehet kapni.

Hozzávalók (6 szelethez):

A tésztához:
  • 150 g liszt
  • 100 g kockára vágott vaj
  • 50 g darált mogyoró
  • 50 g porcukor
  • 1 tojássárgája
A krémhez:
  • 250 g mascarpone
  • 2 evőkanál porcukor
  • 150 ml tejszín
  • 450 g eper
 Az öntethez:
  • 140 g vajkaramell
  • 6 evőkanál tej
  • 85 g pirított mogyoró durvább darabokra vágva
 Elkészítés:
  1. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Öntsük a darált mogyorót és a lisztet egy keverőtálba, adjuk hozzá a vajat, és robotgéppel kezdjük el keverni. Ha már teljesen összeállt, öntsük bele a cukrot is, és keverjük el alaposan. Végül adjuk hozzá a tojássárgáját és 1-2 kanál hideg vizet és keverjük teljesen homogénné a tésztát.
  2. Tegyük a tésztát lisztezett nyújtódeszkára, nyújtsuk ki és nyomkodjuk egy piteformába. A lelógó részeket késsel vágjuk le, és negyedóráig pihentessük a tésztát a hűtőben. Vágjunk ki egy megfelelő mérető kört a sütőpapírból, tegyük a tészta tetejére, szórjuk rá a sütőbabot és süssük a tortát 15 percig, utána vegyük le a sütőpapír és a sütőpapírt és a sütőbabot és süssük további 5 percig, hogy tökéletes aranybarna színt kapjon.
  3. Öntsük a vajkaramellát és a tejet egy kisebb lábosba, kezdjük el melegíteni, és ha a karamell beleolvadt a tejbe, húzzuk le a tűzről és tegyük félre.
  4. Verjük fel a mascarponét a porcukorral, és egy külön tálban verjünk kemény habot a tejszínből is. Keverjük össze a mascarponét és a tejszínt. Az eper felét vágjuk kisebb darabokra és adjuk a krémhez. Vegyük ki a tortát a formából, az alját hintsük meg a vajkaramellás öntet kétharmadával, majd töltsük meg a mascarponés krémmel.
  5. Vágjuk fel a maradék epret és szórjuk a tortára. Öntsük rá a maradék karamell öntetet, végül szórjunk rá pirított mogyorót.
SZELETENKÉNT: 863 kcal, 10 g fehérje, 58 g szénhidrát, 67 g zsír (ebből: 33 g telített zsír)

2014. június 22., vasárnap

Epres-fehércsokoládés sajttorta - ütős páros

Mind az eper, mind a fehér csokoládé önmagában is egy nagyon finom dolog. Együtt pedig nagyon különlegesek. Ez a sajttorta kifejezetten alkalmas a kültéri családi összejövetelekre. Finom és frissítő, bár szerintem egy icipicit nehéz. Nem kell megsütni, csak összerakni az összetevőket, berakni a hűtőbe egy éjszakára és másnap már tálalható is. Egyszerű elkészíteni, ugyanakkor eléggé látványos desszert, nagy sikert lehet vele aratni. Nem kell mellé más csak napsütés, barátok, a végén pedig a dicséretek begyűjtése. De arra vigyázzunk, hogy eleget csináljunk, mert ha kevés lesz, az barátságok végét jelentheti...

Hozzávalók (10 szelethez):
  • 175 g háztartási keksz
  • 75 g olvasztott vaj
  • 400 g fehércsokoládé
  • 400 g eper
  • 300 g zsíros krémsajt
  • 200 ml tejszín
Hozzávalók:
  1. Törjük apróra a kekszet, majd adjuk hozzá a megolvasztott vajat és alaposan keverjük össze. Öntsük a keveréket egy tortaformába, egy kanállal egyenletesen oszlassuk szét, és tegyük be 30 percre a hűtőbe.
  2. Olvasszunk fel 375 gramm fehér csokoládét a mikróban vagy vízgőz felett, és hagyjuk egy kicsit kihűlni.
  3. Tegyünk félre 6 szem epret, a maradékot perig turmixoljuk le, majd tegyük egy tálba a sajttal és a tejszínnel együtt. Verjük sima, könnyű habbá, és öntsük hozzá a megolvasztott csokoládét.Öntsük rá a kekszalap tetejére és oszlassuk el. Egy éjszakára hagyjuk állni a hűtőben.
  4. Vágjuk félbe a félretett epreket, és rendezzük el őket a torta tetején. Olvasszuk meg a maradék 25 g fehér csokoládét és csurgassuk  torta tetejére. Tálalásig tartsuk a hűtőben.
SZELETENKÉNT: 737 kcal, 8 g fehérje, 47 g szénhidrát, 59 g zsír (ebből: 35 g telített zsír)

2014. június 15., vasárnap

Gyömbéres eperleves fehérborral - elegánsan egyszerű

Vannak nagyon elegáns, mégis egyszerű ételek. Ilyen a gyömbéres eperleves fehérborral is, amit Varga Gábor Desszert szerelem című könyvében találtam. Ránézésre egy egyszerű eperkompótnak hat (legalább olyan egyszerű elkészíteni is), de megkóstolva egy egészen különleges élményt ad, ahogy az eper átveszi a fehérbor és a bor az eper ízét. Elegáns házasság ez, olyan koszorúslányokkal, mint a gyömbér, menta és a vanília. Tudom, nagyon elmentem az eredeti gondolatomtól... Szóval, nagyon ajánlom mindenkinek ezt a csodálatos késő tavaszi - kora nyári - levest, ami kinézetében egyszerű, de mégis látványos desszert.

Hozzávalók (3 személyre):
  • 125 ml édes muskotályos fehérbor
  • 125 ml víz
  • 13 g barna cukor
  • 1 kávéskanál friss, reszelt gyömbér
  • 1 db vaníliarúd
  • 7 db mentalevél
  • 250 g eper
Elkészítés:
  1. Hámozzuk meg a gyömbért és reszeljük finomra. A mentaleveleket szedjük le a szárról és a vaníliarudat vágjuk hosszában félve.
  2. A bort és a vizet mérjük egy lábosba és adjuk hozzá a barna cukrot, a vaníliarudat, a mentaleveleket, és a reszelt yömbért. Ezután melegítsük forróra, de ne forraljuk fel.
  3. Amíg melegszik a boros lé, addig kockázzuk fel az epret.
  4. A forró boros részt még melegen szűrjük le és adjuk hozzá az epreket. Fedjük le fóliával és tegyük a hűtőbe egy órára, hogy az ízek összeérjenek. Hidegen tálaljuk.
ADAGONKÉNT: 86 kcal, 0,66 g fehérje, 12 g szénhidrát, 0,28 g zsír (ebből: 0,1 g telített zsír)