2016. január 3., vasárnap

Fahéjas-gyümölcsös zabkása - pihenjük ki az ünnepeket

A karácsony egy elég megterhelő időszak minden szempontból. A készülődés, ajándékvásárlás, a rokonlátogatások, nem is beszélve a folyamatos eszem-iszomról. Az ünnepek után átlagosan 2-3 kilóval gyarapodik az amúgy sem csekély súlyom, ami után rendszerint szilveszterkor megfogadom, hogy jövőre igen is lefogyok, ami szintén rendszerint nem sikerül. Mindenesetre ha fogyókúrásan nem is de egészségesen megpróbálok étkezni, aminek egyik kiváló módja a zabkása reggelire. A zab rostokban és kalciumban gazdag, és nagyon jótékony hatással van az emésztésre. Kezdjük az évet egy kis belső megtisztulással és mindjárt könnyebben vetjük magunkat bele az új kihívásokba.

Hozzávalók (1 személyre):
  • 300 ml tej
  • 75 g apró szemű zabpehely
  • 1 teáskanál fahéj
  • 3 evőkanál aszalt vörös áfonya
  • 3 evőkanál mazsola
  • 2 evőkanál apróra vágott mogyoró
  • 1 evőkanál méz
Elkészítés:
  1. Egy kisebb edényben keverjük össze a tejet és a zabkását, majd kis lángon 5 percig főzzük, hogy sűrű és krémes legyen.
  2. Keverjük bele a fahéjat, az aszalt vörös áfonyát, a mazsolát, a mogyorót és a mézet.
ADAGONKÉNT: 749 kcal, 21 g fehérje, 118 g szénhidrát, 21 g zsít (ebből 5 g telített zsír)

2015. december 27., vasárnap

Klasszikus tiramisu - Ciao Italia!

Ha olasz édességekről van szó, első dolog, ami beugrik az a tiramisu. Ez az édesség, amit a festői Itáliával társítok. No meg a főzött fagylalt, de igazából azt egyik nemzet sem sajátíthatja ki magával, ráadásul a világ más tájain (például Horvátországban) is ettem majdnem olyan jó fagylaltot, mint a római Piazza di Colonnán, ahol szerény véleményem szerint a legjobb fagylaltot adják az egész városban. Na de térjünk vissza a tiramisuhoz. ez az egyik legjellegzetesebb olasz édesség, ami igazából csak az 1960-1970-es években lett igazán nemzetközileg ismert. A szó átvitt értelmű jelentése, hogy "dobj fel", ami nagy valószínűség szerint a két koffein tartalmú összetevőre utal (a kávé és a kakaópor). A tiramisu a hűtőszekrényben 2 napig eláll.
 
Hozzávalók (6 személyre):
  • 600 ml tejszín
  • 250 g mascarpone
  • 75 ml Marsala bor (szicíliai likőrbor, helyettesíthető aszúval, szamorodnival, vagy édes fehérborral)
  • 5 evőkanál cukor
  • 300 ml kávé (2 evőkanál Nescaféból és 300 ml vízből)
  • 175 g babapiskóta
  • 25 g étcsokoládé
  • 2 teáskanál kakaópor
Elkészítés:
  1. Tegyük egy tálba a tejszínt, a mascarponét, a bort és a cukrot. Keverjük, amíg homogén krém nem lesz belőle.
  2. Öntsük lapostányérba a kávét, és mártsuk bele a babapiskótát. Néhány másodpercig hagyjuk, hogy megszívja magát, majd fektessük egy téglalap alakú tál aljára. Használjuk el a babapiskóta felét.Simítsuk rá a krém felét, majd reszeljük rá a csokoládé nagyobbik részét. Ismételjük meg a rétegzést, használjuk el a feketekávét. A legfelső réteg krém legyen.
  3. Lefedve tegyük a hűtőszekrénybe néhány órára, vagy akár egész éjszakára. Tálaláskor szórjuk meg kakaóval, és a maradék csokoládéval.
ADAGONKÉNT: 853 kcal, 5 g fehérje, 44 g szénhidrát, 73 g zsír (ebből: 43 g telített zsír)

2015. december 6., vasárnap

Tojáslikőr - A Karácsony szelleme

Idei év ilyen alkoholizálós. Mondjuk ma Mikulás-nap van és illene olyan sütit felrakni, de mivel ezt már tavaly teljesítettem a fahéjas csillaggal, és minden szerénytelenség nélkül isteni lett a tojáslikőröm, így ezé lett a második vasárnap. A tojáslikőr egyébként is elengedhetetlen hozzávalója a Karácsonynak. Az eredete egészen a felfedezések koráig nyúlik vissza, ugyanis portugál konkvisztádorok hozták a receptet Brazíliából. Eredetileg avokádóból készült (és az eredeti neve aligátorlikőr volt), A gyümölcs húsát ízesítették mézzel, valamint illatos fűszerekkel, meg némi szesszel keverték krémszerűvé, így kortyolgatták. Mivel ez a növény nehezen viseli a hűvösebb európai éghajlatot, így azt tojással helyettesítették és így született meg a mai recept. Az eredetit az avokádó után a hollandok Advocatnak nevezték el, és az eredetinek tartott Vertoopens tojáslikőrt a mai napig így hívják. Na ennyi kis kulturális kitérő után, lássuk is a tojáslikőr receptjét, amit jó időben készítsünk el, hogy az ízeknek legyen ideje összeérni, Érdemes fahéjjal vagy szerecsendióval megszórni a tetejét, mert még különlegessé teszi az ízét. A hűtőben egy hónapig eláll, de kétlem, hogy ennyi idő alatt ne fogyna el.

Hozzávalók (1 literhez):
  • 500 ml tej
  • 250 ml tejszín
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 rúd vanília kikapart magja
  • 200 g porcukor
  • 5 tojássárgája
  • 250 ml vodka
Elkészítés:
  1.  A tejet és a tejszínt alacsony lángon kezdjük el melegíteni. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a vaníliát, és a cukor felét. Mikor felforrt, vegyük le a tűzhelyről és hűtsük le.
  2. A tojássárgáját keverjük habosra a maradék cukorral. Öntsük hozzá a kihűlt tejes keveréket, majd végül az alkoholt. Alaposan keverjük össze, majd szűrjük le, majd töltsük üvegbe.
  3. Tegyük a hűtőbe, hagyjuk néhány napig összeérni az ízeket. Minden nap rázzuk fel egyszer a tojáslikőrt az üvegben.
LITERENKÉNT: 2278 kcal, 38 g fehérje, 242 g szénhidrát, 114 g zsír (ebből (86 g telített zsír)

2015. november 29., vasárnap

Forralt fehér- és vörösbor - itt van az Advent, itt van újra!

Itt van az Advent újra, kezdődnek a karácsonyi vásárok, jó hangulattal, korcsolyapályákkal, és kissé túlárazott forralt borral, habár most már néhány helyen egészen különlegessel is találkoztam, az idei évben forralt eperbort és meggybort kóstoltam horribilis árakon, de igazából egyszer van karácsony egy évben, ilyenkor nagyon ritkán van, hogy valami túl drága, vagy túl giccses.  Otthon ezeket a vásári italokat negyed annyiért is előállíthatunk, és esetekben még finomabb is. Advent első vasárnapján bújjunk össze, és igyunk forralt bort és nézzünk meg egy jó filmet.

Forralt vörös bor:

Hozzávalók (5 pohár):
  • 1 üveg édes vörösbor
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 rúd fahéj
  • 8 szem szegfűszeg
  • 3 szem szegfűbors
  • 1 citrom héja (krumplihámozóval lefejtve)
  • 1 narancs héja (krumplihámozóval lefejtve)
  • 2 szelet citrom és narancs
Elkészítés:
  1. A bort, a cukrot, és a fűszereket egy fazékban forrás előtti állapotig melegítjük közepes lángon, lassú kevergetés mellett (ne forraljuk fel a bort, mert az tönkreteszi az aromáját).
  2. Ha felmelegedett, tegyük bele a szeletelt citromot és narancsot, a citrushéjakat, szükség esetén plusz cukorral állítsuk be az ital édességét, és csészékbe öntve forrón tálaljuk.
Forralt fehérbor:

Hozzávalók (5 pohár):
  • 1 üveg édes fehérbor
  • 250 ml cider
  • 75 ml bodzaszörp
  • 1 citrom héja (krumplihámozóval lefejtve)
  • 1 narancs héja (krumplihámozóval lefejtve)
  •  2 szelet citrom és narancs
  • 1 rúd fahéj
  • 1 rúd vanília
  • 4 szem szegfűszeg
  • 4 evőkanál cukor
Elkészítés:
  1.  A bort, a cidert, a bodzaszörpöt a cukrot, és a fűszereket egy fazékban forrás előtti állapotig melegítjük közepes lángon, lassú kevergetés mellett (ne forraljuk fel a bort, mert az tönkreteszi az aromáját).
  2. Ha felmelegedett, tegyük bele a szeletelt citromot és narancsot, a citrushéjakat, szükség esetén plusz cukorral állítsuk be az ital édességét, és csészékbe öntve forrón tálaljuk.
CSÉSZÉNKÉNT: 208 kcal, 0 g fehérje, 25 g szénhidrát, 0 g zsír

Adventi tematikus hónap


A tavalyihoz hasonlóan idén is az adventi ünnepkörről, és a karácsonyról fog szólni a december.

Kellemes készülődést kívánok!

2015. november 1., vasárnap

Sütőtökös torta - mit csináljunk a töklámpás belsejével?

Tegnap volt Halloween, amit mi itt nem ünneplünk, de azért töklámpást általában faragunk. Mondjuk én még azt se, de a szomszéd gyerek igen, én pedig hasznosítom az ebből keletkezett hulladékot, a töknek a belét. Tavaly már tartottunk a sütőtökös-pekándiós rétes apropóján egy kis kulturális kitekintést, így most ettől megkímélek mindenkit. Ez a sütemény gyakorlatilag répatorta (amit valamikor szintén szándékozom készíteni) csak nem répa van benne, hanem sütőtök. Az íze is nagyon hasonló, és szerintem gyakorlatilag nem is lehet benne érezni a sütőtök ízét. Egy tökéletes őszvégi sütemény, nem is túl könnyű, de annyira nem is nehéz.

Hozzávalók (15 szelethez):

A tésztához
  • 500 g sütőtök (hámozva és lereszelve)
  • 300 g liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 300 g muscovado cukor (használhatunk barna cukrot is)
  • 175 g mazsola
  • 2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 2 teáskanál szódabikarbóna
  • fél teáskanál só
  • 4 tojás
  • 1 narancs héja
  • 1 evőkanál narancslé
 A tetejére:
  • 200 g krémsajt
  • 85 g vaj
  • 100 g porcukor
  • 1 narancs héja
  • fél narancs leve
Elkészítés:
  1. Vajazzunk ki és béleljünk ki sütőpapírral egy magas falú tesit (lehetőleg 20x30 cm-est)- Keverjük össze a lisztet, a sütőport, a cukrot, a fűszerkeveréket, a szódabikarbónát, a mazsolát és a sót egy nagy tálban. Verjük fel a tojást a vajjal, majd keverjük bele a narancs héját és a narancslevet, majd adjuk hozzá a száraz hozzávalókhoz. Most keverjük bele a sütőtököt, majd az így kapott tésztát öntsük a tepsibe és 180 fokon süssük 30 percig, amíg aranybarna és ruganyos lesz.
  2. A tetejéhez keverjük össze a krémsajtot, a vajat, a porcukrot, a narancs héját, és egy evőkanálnyit a levéből. és keverjük addig, amíg sima és krémes lesz és tegyük a hűtőbe, hogy összeálljon. Ha a tészta megsült hagyjuk a tepsiben hűlni 10 percig, majd szurkáljuk meg egy villával vagy nyárssal, majd locsoljuk meg a maradék narancslével, amíg még meleg. Hagyjuk teljesen kihűlni.
  3. Ha szeretnénk, vágjuk le a sütemény széleit, de ez nem szükséges. Vegyük ki a krémet a hűtőből és keverjük át, majd kenjük a tészta tetejére úgy, hogy közben csúcsokat és és hullámokat formázzunk belőle. Légmentesen záródó dobozban 3 napig eláll.
DARABONKÉNT: 408 kcal, 5 g fehérje, 52 g szénhidrát, 21 g zsír (ebből: 13 g telített zsír)

2015. október 11., vasárnap

Túrógombóc - egy örök kedvenc, amit végre megtanultam

A túrógombóccal mindig hadilábon álltam, sose sikerült úgy ahogy én szerettem volna. Vagy nem lett olyan az íze, vagy szétesett, vagy száraz lett, valami gond mindig volt vele. De ezúttal sikerült végre elkészítenem olyanra, mint az anyukámé, és végtelenül büszke is voltam magamra. A klasszikus cukros tejfől mellett én még megbolondítottam egy kis eperlekvárral is, de ez természtesen mindenki maga dönti el. Mindenesetre nem tett neki rosszat. Amennyire tudom a túrógombóc magyar eredetű étel, de mivel mint sok más étkünk, ez is a Monarchia idejére vezethető vissza, innentől kezdve meg szerintem nem teljesen egyértelmű, hogy melyik nemzeté is, én mindenesetre magyarnak tekintem.
Hozzávalók (10 gombóchoz):
  • 500 g tehéntúró
  • 120 g búzadara
  • 3 tojás
  • 1  citrom héja
  • 1 csipet só
  • 100 g zsemlemorzsa
Elkészítés:
  1. A túrót, a búzadarát, a tojássárgáját, valamint egy csipet sót mérjük egy edénybe. Egy fakanállal jól keverjük össze, majd fóliával fedjük le, és hagyjuk állni 2 órán kereszül, hogy a búzadara felpuhuljon.
  2. Amíg puhul a búzadara, a zsemlemorzsát kicsit pirítsuk meg egy serpenyőben, majd tegyük félre.
  3. Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, majd kis adagokban, óvatosan keverjük a túróhoz. Az így kapott masszát 1-2 órára tegyük a hűtőbe.
  4. Egy fazékban forraljunk enyhén sós vizet, és állítsuk be a lángot, hogy lobogva forrjon a víz. Vizes kézzel formázzunk gombócokat a túrós masszából, és tegyük őket a lobogó vízbe.
  5. Amint feljönnek a gombócok a víz tetejére, már jók is, ez kb 5 perc. (Az első gombócot vágjuk félbe, hogy biztosan átfőtt-e.) A kész gombócokat forgassuk át a pirított zsemlemorzsában. Tálaláskor öntsük le cukros tejfőllel.
ADAGONKÉNT: 465 kcal, 26 g fehérje, 49 g szénhidrát, 18 g zsír (ebből: 12 g telített zsír)